Újra hosszú szünet után vagyok itt. Írni szeretek, írni kell, de nem mindig van úgy, hogy minőségit tud alkotni az ember. Márpedig a minőség az alapja az írásnak. Mert ha valami hamis, ha valami tömeg cucc, akkor olyan, mintha nem is írtad volna meg. Számomra az írás egy másik szoba. Egy képzeletbeli világ, ahová csak magányosan tudok belépni, ami csak egy személyes világ. Itt csak én vagyok, a belső gondolataim, az érzéseim. Ide nem fér be más, sem erőltetett érzések, sem pedig megszerkesztett cikkek. Ez egy színes világ, ami tele van ablakokkal, hogy jól lássak. Függöny nélküli ablakok ezek, amik nem torzítják a külső világot, amik nem homályosítanak el. Megmutatják kik járnak odakint, ki mit tesz és lehetőséget ad megvizsgálni a miérteket, a lehetőségeket és a további ajtókat. Ez egy Nap sárga hely, ahol egy hófehér és nagyon kényelmes pamlag hever, egy pici asztalkával, egy laptoppal és folytonosan gőzölgő kávéval, annak illatával. Itt nincs felesleges plusz, csak én vagyok. Nincsenek hangok, nincsen semmi, csak én.
Az, hogy neki láttam írni és kiadni gondolataimat, az életem egyik legjobb döntése. De a lehetőségeim korlátozottak, mert anyaként, feleségként a magány, az írásra szánható minőségi idő csekély, már már majdnem minimális. Pedig annyi mindenről írnék. Írok is.
Mostanság elgondolkoztam azon, hogy mire kellene építenek a jövőmet, ami boldoggá tenne engem és valóban én lennék. Ez természetesen az írás, így neki is álltam szétnézni, hogy merre induljak. Aztán megálltam egy pillanatra és arra gondoltam, hogy mennyi szennyet olvas az ember ezekben az újságokban, hogy tulajdonképpen megmondják mit írj, hány karakterrel és akkor határidőd van, vezényszavak vannak. És úgy döntöttem nem járok ki semmiféle ilyen irányú iskolát, mert akkor megszűnik ez a szabadság, akkor már nem lesz ilyen élvezetes a dolog.
Tulajdonképpen mennyire jó lenne már, ha a fiatalok, még mielőtt választanának szakmát, főiskolát vagy akármit, belekóstolhatnának a kívánt terület ízeibe. Hogy mégis milyen egy újságíró, orvos, építész, kőműves vagy bolti eladó élete. Milyen sokan fordítanának azonnal hátat annak, amire e nélkül készül és adott esetben egy egész életet lehúz ezen szakmában. Persze mindenkit segít az idő beolvadni a környezetébe, a hatások beillesztenek minket a dolgokba, de nem kellene mindig és mindenkinek engednie. Ha belegondolok, hogy egyesekből milyen jó orvos lenne, ha tanulhatott volna, vagy fordítva, hogy abból az orvosból, akit erre a pályára kényszerített a családi, generációkat átölelő pályamodell, mennyire szuper (mondjuk) belső építész lehetett volna. Tehát hogy mennyire meghatározza az embert, hogy mikor hova lép. És igazságtalannak tartom, hogy egyes szakmák szinte elérhetetlenek már, mert rengeteg pénz és bizonyos társadalmi pozíció szükséges hozzá. Természetesen itt is vannak kivételek, de enélkül nem is lenne igaz, amit mondok. Szerintem ezek a MEGA szakmák, mint az orvosi, jogászi pálya és még sok más is, kihalna szépen lassan azok nélkül, akik az alsó rétegekből, oltári nagy erőfeszítések közepette és lemondások árán (szülő, család részéről) jutnak el a helyükre. Mert ők azok, akik érzik a dolgok súlyát, akik tudják, hogy mekkora kincs a jó szakma. De ugyan ott állnak, mellettük azok is, akik dinasztia tagként vannak ott és alanyi jogon járt nekik az a diploma. Meglátásom szerint, ők soha nem lesznek annyira jó szakemberek, mint a harcosok.
Én keresem a helyem, tudom, hogy valamerre mennem kell, de fogalmam sincs merre. Így most ez a legfőbb feladatom, kiemelni a pozitív tulajdonságaimat, felismerni a gyengeségeimet és ráérezni arra a pályára, ami valóban én lennék. Ami lehetőségek széles tárát biztosítja számomra. Ez nagyon nehéz. Ha valaki nem ismeri fel ezt fiatalon, ha nem vezetik rá valamire, akkor már később nehéz.
Érzem, hogy valahol, valami vár rám, ami én leszek, amiben kibontakozhatok. És ennek útját szeretném veletek megosztani, hogy lássátok milyen egy női megérzés, milyen az élet, milyen buktatók vannak és mennyire egyszerű/nehéz egy anya útja, ha ilyenkor indul el.
A megérzéseim nagyon jók, különleges érzékem van ezekhez a dolgokhoz és a női megérzésem egyre csak azt hajtogatja, hogy menj és keresd meg a Te utadat! Mert valahol, valami a teljességet hozza majd el nekem.
Csak rajtad múlik megtalálod e … 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: