A fiatalok könnyedén állítják,hogy bárkit meglehet változtatni.Majd az anyuka lazább lesz,az a marha helyes pasi-aki mellesleg iszonyatosan bunkó-majdan kellemes társasàg lesz.Hogyan?
Àltalam!Èrtem,velem lesz más.
Majd ahogy telnek és múlnak az évek madárszárnyakon repülve,rá kell jönni,hogy az a kezdeti fellángEGás,eszement magabiztosság elszökken mellőlünk.Ugyan olykor, miközben futjuk a köröket,megcsillan a tű hegye a szénakazalban megpedzve,hogy talán az út helyes.De végül előbukkan nagy monstrumként a tény : nincs változás.Mindenki az marad,aki volt.Amilyennek elindult.
???
Ingoványos talaj a téma,melyen hamar elcsúszhat az ember.Nem is egyszer…
Èn minden esetben ugyan oda vezetem vissza a szálakat.A családra,a neveltetésre és arra,hogy egy kis ember mikkel indul el a nagyvilágba.Milye van…mit hordoz a szívében és a fejében.Milyen példa áll előtte,hány leckét tanult meg otthon,mielőtt kilépett a küszöbön.
Egy baba ki okkal születik oda,ahová érkezik.Majd a sors ráméri a súlyokat.Meg kell tanulnia élni,szeretni,tenni,akarni,sírni,mérgesnek lenni,… és még oly sok minden mást.
A témához visszatérve tényleg meg kell változtatni a bennünket körülvevő embereket? Szerintem ha kell, ha nem, az emberek változnak. És nem kell ugyan, de bizonyos élethelyzetekben egyáltalán nem válik embertársaink hátrányára, ha tőlünk is kapnak némi útravalót. Persze ott az érme másik oldala is, miképpen minden személyiség pontosan úgy jó, ahogy van. Nem szabad belenyúlni, irányítgatni, terelgetni…úgy kell kezelni és kívülállóként nézegetni, mintha egy Tökéletes, Kész Alkotás lenne mindenki. Én ezt a fejemben számtalanszor megbuktattam már. Ha mindannyian, egytől-egyig úgy fejeznénk be, ahogyan azt elkezdtük, akkor viszonylag könnyű lenne a dolgunk. Valakit megismerünk, az olyan lesz majd 30-40-50 év múlva is. Ez lehetetlen…botrányos gondolat!
Ha én találkozom valakivel, egy nekem pozitív személyiséggel és szánok rá időt, hogy kapjak belőle, akkor már alakult a személyiségem. Picit kaptam belőle. Ilyen alakító tényezők a szülői, testvéri, szerelmi, baráti, sorstársi, munkahelyi kapcsolatok. De ha tovább mennék, akkor egy felnőttet is nagy mértékben alakítja, ha gyermeke lesz például. És ez baj lenne? Attól szép minden, hogy mindig és minden körülmények között van esély és mód a változásra 🙂
Ha azonban van valaki, aki azt gondolja, hogy ő nem kér a másikból egy pici szeletet sem, akkor azt tiszteletben illik tartani és erősen ajánlott arrébb állni. Mert ez is pont olyan fontos, mint afelé nyitni, akiből szeretnénk kérni egy leheletnyit.
Ha egy egész életet veszek, akkor nálam is a legfontosabb kapcsolat az életemben erre épült. A változtatáson. Adott egy sors, egy tetőtől-talpig EMBER, a szó legnemesebb értelmében, aki más volt, mint én. Akivel bizony, hogy volt mit adnunk magunkból egymásnak. Rengeteget! Láttuk mi már az elején is, csak a sokszor felemlegetett lila/rózsaszín köd butított a képen cseppet. Valahogy úgy tűnt, azon aztán egy ránc sincs ugyan…dehogynem volt! Most is van. A sztorik, melyek meghatározzák az életünket, amelyek a legtöbbet jelentik számunkra, azok nem sima utak, azok nem botoxozott cuccok, igenis van rajtuk sok-sok hegy és talán még annál is több völgy. De kit érdekel, ha más volt, kit érdekel az a sok szó, amit arra “pazaroltunk”, hogy magunkból adjunk, hogy fogadjon el tőlünk egy-egy gondolatot, elvet, tanulságot. Végül megtanultuk, ha akartuk. És így válik két másfelől jövő, két másfele tartó és abszolút különböző emberből, sorsból EGY! 🙂
Látni kell, hogy ki van velünk szemben, hogy akarunk e és tudunk e neki adni. És ha van aki fogadja, akkor nyitott szívvel játssz vele!
Kommentek