Forrás: www.de-motivalo.hu
Ez aztán igazán megfoghatatlan dolog, számtalan oldalról nézhetjük, láthatjuk.
A MAGÁNY :
– az, amikor azok, akiket szeretsz, nélküled is boldogok
– a lélek diétája csupán a társasélet nehéz lakomái között
– mikor lelkedet nem osztod meg olyannal, aki épp oly fontos neked, mint saját magad
– az igazi magány az, amikor tömegben érezzük egyedül magunkat
– félelem az élettől
– félelem önmagunktól, saját társaságunktól, a belső hangunktól
– igényled mikor nincs és utálod, hogyha van
– egy időszak, amikor rá kell jönnöd mit kell másképpen csinálnod
– fal, melyet magunk köré építünk ahelyett, hogy hidakat emelnénk
A magány nem életforma, hanem az élet része! 🙂
Tényleg csak néhány gondolatot szedtem össze a magányról, de a sort a végtelenségig folytathatnám. Hiszen mindenki mást gondol róla, van aki szenved benne, van, aki igényli, van aki keresi és olykor kerülik is. De a magány attól szép, hogy elkerülhetetlen, egy olyan szükség a léleknek, mint testnek az étel. Nem szabad hát megfosztanunk tőle. Adnunk kell magunknak időt, olykor meg kell pihenni, le kell ülnünk és élveznünk magunk társaságát.
A MAGÁNY nem azonos számomra az EGYEDÜLLÉTTEL. Miért nem?
Mert egyedül lenni csupán annyit jelent, hogy nincs akkor testileg veled senki. Magad vagy, mert a helyzet azt kívánja meg. Ez önmagában azonban nem jelent lelki elmélyülést, sem önmagunk gondolatainak élvezetét. A magány viszont megkívánja, hogy abban az időszakban szakadjunk ki a világból, legyünk egy picit sallangmentesek. Olyankor nem kívánunk társaságot, olyankor nem akarunk hangosan kimondani, közölni semmit. Abban a helyzetben nem akarunk alkalmazkodni, vigyázni a szavainkra, gondolkodni sem…olyankor önmagunk akarunk lenni. Olyan valaki, aki figyel önmagára. Meghallja a belső hangját, megbeszéli magával, amit kell. Ami fontos!
Ez nem mumus, nem ellenség! Meg kell érezni, ha kell, tudni kell elvonulni és társra lelni önmagunk lelkében. Ez miért lenne félelmetes? Miért kripta ez, ami elzár bennünket a Naptól? Ezt csak az érzi így, aki hamis, aki álarcot visel még a tükörben is. Aki nem meri meglátni magában a gyermeket.. Ha nem tudod ki vagy, honnan jöttél és mi felé tartasz, ha nem tudod elnézni a hibáidat, ha nem tudod megszokni a tulajdonságaidat, stigmáidat, melyeket rád mért a sors, akkor a magány fáj. De vannak elkerülhetetlen tanösvények az életben, olyanok, melyeket be kell járnod, HA AKAROD, HA NEM.Ez az!
Megválni egy baráttól, mert nem “kell”, elhagyni egy régi szerelmet lehet. De önmagad árnyéka vagy egy életen át!
A magány sosem szül szerelmet, csak szükséget!A magány TÁRS. A magány csupán egy mentőöv neked, tőled! Hiszen senki sem figyelmeztet az utcán, hogy holnap magányos leszel. A magány belülről jön, egyszer csak támad, leteper és kényszerít! Arra kényszerít, hogy foglalkozz önmagaddal, hogy tépj le magadról minden külcsínt, mindent, ami egyébként ott van: a jó magaviselet, az etikett…mindent! És maradj ott, egyedül, magányosan TE, aki voltál, aki vagy és nézd azt, aki leszel!
És tudod mikor a legerősebb a magány? Ha harcolsz ellene…! Ha nem veszel róla tudomást és a támadásokat lesepred magadról, ha nem vagy hajlandó megállni a magánynak és válaszolni, akkor kopogtatni fog.Verni az ajtót! …
Mindaddig a percig, amíg el nem éri célját!