tükörkép

Mai témám az “én” képe, önmagunkkal való kapcsolatunk.Tulajdonképpen egy emberi élet legmeghatározóbb alakja, maga az ember, aki éli. Mégis valahogy úgy érzem, mintha mindenki háttérbe szorítaná ezt, vagyis önmagát, azt, aki Ő valójában. Akivel minden egyes napnak minden egyes percét tölti.

Nem fontos? DEHOGYNEM fontos, minden magunkból, az “ÉN”-ből indul ki. Szerintem a világnak eme “korcsosulását” az is eredményezi, hogy mindenki másra, más dologra, más valakire összpontosít. Önmagát pedig, mint valami ösztönösen működő rendszert kívül teszi a KÖRÖN. Van a világ, abban az életem, abban pedig legelsőként én. Na persze nem arra az egoista önajnározásra célzok, amit néhányan igenis szuperül űznek, tehát nem azt akarom közvetíteni, hogy mától mindenkinek csak a maga érdeke legyen fontos és előrébb való bárminél, mert ez hamis cél. Egyébként az egoisták sem abban az értelemben azok, hogy jóban vannak önmagukkal, harmóniában és kiegyensúlyozottak…hanem másokkal nincsenek kibékülve. Elbújnak önmaguk álarca mögé, hogy ne lássák kik is ŐK valójában.

Én pedig most arról írok, hogy vagyok én…egy nő, aki felnőtt már. Aki próbál naponta kapcsolatot teremteni önmagával, próbálom a lelkemet megismerni és meghallani, amit a testem mond, amit üzen nekem. Meggyőződésem, hogy nem elég önmagunk mindennapos, életben maradáshoz és az ösztönösen jövő igényeket kielégíteni. JÓBAN KELL LENNÜNK ÖNMAGUNKKAL!

Ehhez viszont hidd el, hogy nem elég, ha enni adsz magadnak, nem elég, ha megfürdesz, nem elég, hogy sírsz, ha sírnod kell…!

Nézzük a másik oldalt, a szerelmet. Hiszen szerelmünk van talán legközelebb hozzánk lélekben. Van egy párunk, akinek csak a legfontosabb igényeit elégítem ki. Adok neki kaját, innivalót, stb stb…ettől bensőséges lesz a dolog? NEM.

A mai témám tehát nem más, mint arra felhívni mindenkinek a figyelmét, hogy foglalkozzon önmagával. Minden nap! Kérdezze meg magától, hogy “Most mi tenne boldoggá?”, “Ma mi a gondod, miért vagy ingerült?”, “Mit tehetnék, hogy jobban érezd magad?”…

Jómagam úgy tekintek az “énemre”, mintha a lélek, ami igazából vagyok, odabent élne (így is van) és van a testem, ami kívül van. A kettő viszont sajnos/nem sajnos, nincs egymással összhangban csak úgy magától. Nem minden esetben ugyan azon az úton haladnak. Sőt, ha tovább “boncolnám” a  témát, akkor így tenném:

-test, aki cselekedni tud, aki a megvalósító öltözet

-lélek, aki a testet tudja irányítani, aki az érzelmeket közvetíti

-az agy, aki gondolkodik és a realitás talaján is tud mozogni

Egyik sincs törődés nélkül, egyik sem működik rendesen, ha nincs karbantartva. A testünknek kell a mozgás, a léleknek kellenek az ingerek, az adott és kapott érzelmi ingerek. Az agyamnak pedig kell a feladat, amit megoldhat.

Én beszélgetek önmagammal és bátran mondhatom mindenféle pironkodás nélkül, hogy még nem tudom teljesen ki is vagyok. Nem ismerem önmagam, tudok meglepetéseket okozni, ha a tükörbe nézek és kérdezek. De nem elég kérdezni, oda kell figyelni az igazi válaszra. Arra a válaszra, amit TE adsz, nem azokra, amiket a környezet elvár, hogy mondj, vagy az, amit TUDOD, hogy válaszolnod kellene…NEM! Te TE vagy, a saját életed legfontosabb alakja. Hiszen, ha önmagaddal nem törődsz, akkor másokkal sem tudsz. Ha önmagadon vagy magaddal együtt nem tudsz jót nevetni, akkor mással sem tudsz, ha nem SZERETED önmagadat, akkor mást sem fogsz tudni szeretni.

Ez a KULCS, a kulcsa a teljes életnek. Legyél kibékülve önmagaddal, szeresd önmagadat és az életedet. Ez az egyetlen, amiből nincs másik, egy esélyed van arra, hogy boldog legyél.

Én azt vallom és látom is az embereken, hogy ha mosolyog, ha kedves, ha elégedett, akkor visszavezethető, hogy azért az, mert boldog. Miért boldog? Mert megtalálta önmagát, mert bele mer nézni a tükörbe, tudja kezelni azt, aki Ő.Hidd el, hogy ha ezentúl többet vagy magaddal (minőségi időre gondolok) akkor megismered önmagad és ez egyenes út ahhoz, hogy minden sötét ablak kinyíljon előtted és érezd a szabadság szelét!

Nézz tükörbe, beszélj önmagaddal, tudd meg mire vágysz, hallgasd a lélek hangját és az ész parancsát. Majd ne feledd a testedet használni! – sokkal többet látsz majd a tükörben, mint amit valaha is gondoltál önmagadról!

🙂 Jó ismerkedést!

Tovább a blogra »